33 FC – Hidegkúti SC II 5-0 (1-0)

Gólszerzők: Veit 35′, Horváth 53′,75′,76′, Ribényi 72′

Az első félidőben még szoros meccsnek indult, de a második játékrészben a”Harihárom” nyomatékosította a két csapat közötti osztálykülönbséget és további 4 góllal terhelte meg Gál László kapuját. A hidegkútiaknál volt egy elég durva 5 perces rövidzárlat, amikor a 71 és 76. perc között 3 elkerülhetőnek tűnő gólt is kaptak. Ettől függetlenül a 3 pontot teljesen megérdemelten gyűjtötte be a BLSZ III-as élcsapat. Akik így a tabella 2. helyére ugrottak.

Hidegkúti SC – Inter 04 6-0 (3-0)

Gólszerzők: Pál 16′, 90′, Lakatos 28′, 45′, Kovács 75′, Fehér 83′

Megkezdődött a második meccs is. A hazai HSC sárgában, az Inter 04 kék-feketében rohamoz a BLSZ III-as csapatokn meccsén. Itt már kicsit komolyabb az iram mint az előző meccsen.

A 18. percben Pál Tibi talált a kapuba Lakatos Levi középre centerezése után. Vezet a Hidegkút!

2-0, de lehetne már 3 is. Előbb Pál Tibi szép indításából Lakatos Levi verte meg 1-1-be védőjét és ráfordult a kapura. Szépen helyezte középre. Pár perccel később Pál Tibi lüvése a kapufán csattant, a kipattanó pedig az oldalhálóban landolt.

3-0 a félidei állás. A lefújás előtt Lakatos Levente szerezte meg második találatát egy kapusról kipattanó labdát váltva gólra!

Elkezdődött a második félidő. Az első meccshez képest sokat romlottak az időjárási körülmények. Jelenleg havas-eső és nagy szél borzolja a kedélyeket.

A második játékrészben megduplázta góljai számát a HSC, így 6-0-ra győzedelmeskedett. Kovács, Fehér és Pál voltak eredményesek!

Amatőr SE – Previfitt SE 3-2 (0-1)

Gólszerzők: Lotfi 70′, 79′, Kiss 78′ illetve Somogyi 30′, Horváth 83′

Bő félóra múlva az Amatőr SE és a Previfitt SE összecsapásával megkezdődik az első Téli Torna Hidegkúton. A csapatok az első mérkőzésüket játszát ebben a naptári évben, így nem lehet előre tudni, vajon kijön-e majd az osztálykülönbség. A Previfitt SE a BLSZ III-ad, az Amatőr SE pedig a IV-ed osztály középcsapata.

A mérkőzés játékvezetője Török Zsolt lesz. Érdekesség, hogy az Amatőr SE játékos edzője, Oltvölgyi Soma korábban a Hidegkút SC játékosa volt, így erős szállakkal kötődik a helyszínhez.

Az első negyedóra végén elmondhatjuk, hogy tipikus idény eleji formát mutatanak egyenlőre a csapatok. Nagy küzdelem zajlik a középpálya közepén, de a kapuk egyenlőre nem voltak veszélyben. Az osztálykülönbség még nem észrevehető.

A meccs első helyzetét Pálúr Jonatán lőtte fölé. Az Amatőr SE 15-s számú játékosa megharcolt a labdáért a 16-oson belül, de lüvése nem ért célba a kicsit kisodródott helyzetből. Nem sokkal később egy szöglet után majdnem fejesgól jött, de a Previfitt picivel mellé talált.

Az első félóra végén előbb egy nagy ASE helyzet maradt ki, majd a kontratámadásból Osváth László tanári beadásából Somogyi János talált 7 méterről kapásból a kapuba.

A második félidő 30. percében kapufát találnak a feketék és a kipattanó ajtó ablak helyzet ellenére kimarad így nem sikerül megduplázni előnyüket.

10 perc alatt fordítottak az Amatőrök! Előbb Lotfi Peiman egyenlített, majd az 5-s számú Kiss Márton szerzett bődületes gólt.

Micsoda fordulatok! Gól esett mindkét oldalon. Előbb az Amatőrök majd a Previfitt is betalált. 3-2… izgalmas 10 perc maradt hátra.

Vége! Fittyet hányva az osztálykülönbségre, nyertek az Amatőrök!

Edzői értékelések:

Oltvölgyi Soma (Amatőr SE, játékos-edző):

“Köszönjük a lehetőséget! Ez egy nagyon jó lehetőség a felkészülésre. Bár a Prvifitt SE többet támadott, de a második félidő közepén lévő 10 percet leszámítva szerintem jól tartottuk magunkat és megérdemelt a győzelmünk.”

Szabó Csaba (Previfitt SE, játékos-edző):

“Nagyon szimpatikus ellenfél ellen, megkezdtük a bejglik ledolgozását.”

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.