Csend van. A pályát hó fedi, érintetlen, szűz hó. A kerítésen kívül lehet csak felfedezni néhány kutya nyomot és azon futók lábnyomát, akik a karácsonyi bejglit próbálják még ilyenkor a hóban is ledolgozni. Ködbe burkolózik a mi hidegkúti stadionunk. Nem ám a Hungária körúti, hanem egy sokkal kisebb, szerényebb létesítmény, de ez tényleg a MI arénánk. Hidegkút arénája.

Mennyi mindent tudna mesélni ez a pálya. Milyen emlékeket őrizhet a már alig-alig kivehető lelátó, a már kerítésen kívülre kerülő és a gaz által belepett „salakos”, vagy a klubépületek vékony papírfalai. Ahogy az ember ránéz a centerpályára itt a ködben, a hatalmas területre eszébe jut a sok-sok emlék. Persze ez arra az emberre igaz, aki idetartozik, aki járt már erre, és akinek a szíve egy kicsit mindig idehúz majd. Annak, aki először jár a Hidegkúti sporttelepen, kicsit kinyílik a csipája és egyből azt kérdezi:

„Hogy kapott ez a pálya engedélyt? Ezen nem lehet játszani. Miért nem béreltek egy műfüvet valahol?”

Pont ezért. Mert ez itt a mi földünk. A mi grundunk. Persze félreértés ne essék mindenki, aki szereti a focit, szereti a jó gyepet is, de nekünk most az nincsen. Viszont fiam, van nekünk ott az általad romhalmaznak titulált épületben egy olyan termünk, ahol több mint 100 serleg díszeleg. Ahova, ha belépünk, olyan nagy nevek jutnak eszünkbe minden alkalommal, mint Pokorny Józsi bácsi, Komáromi Pistabá – nyugodjanak békében – vagy Garics Feribá. Honnan tudnád te drága ember, hogy mi az a Dinnye-kupa, Bajusz-kupa, vagy teszem azt a Patkó Bandi vándorserleg.

Kicsit sűrűsödik a köd. A túlsó kapu a homályba vész. Kicsit olyan, mint az egyesület. De néha-néha ha az ember kivárja, csak-csak előbukkan, kirajzolódik. Aztán újra eltűnik, de mi tudjuk, hogy ott van. Amit pedig bizton állíthatok, hogy amíg én itt vagyok, és amíg nem húzzák ki alólunk a pályát – mert azt jobb, ha mindenki tudja, hogy egy szőnyegen állunk és nem padlószőnyegen – addig a HSC ezen a pályán fog vitézkedni a budapesti bajnokságokban.

Oszlik. Sőt a nap is ki fog sütni. A legdurvább pedig, mintha csapat készülne összeállni Hidegkúton. Nem akarom persze elkiabálni, de egy erős, masszív csapat van kialakulóban. Nem csak a kerettagokra kell itt gondolni. A csodálatos törzsszurkolóinkra, akik évek óta itt vannak velünk és bíztatnak bennünket, a családtagokra akik támogatnak minket, az újonnan alakult fiatal szurkolói csoportra, – Hidegkút Ultras Liberty Klán – akik reméljük olyan kitartóak lesznek majd mint a nagy öregek, a szakmai stábra, új támogatóinkra, vagy a család apára aki felnézett a katlanba és beszippantotta a légkör, azóta pedig fotóival, különböző munkáival rengeteget lendített a klub életén.

Elindulok haza. Nem várom meg, hogy kisüssön, mert tudom, hogy ki fog. Van, hogy az ember csak úgy tudja. Ahogy azt is tudom, hogy azt régi rengeteg szép emléket, ami ide köt meg kell, hogy tartsuk, el kell raktározzuk, de nem szabad, hogy vissza sírjuk. Csak rajtunk áll mi lesz a klub sorsa, a mi kezünkben van. Márpedig van itt tenni való bőven. Volt és lesz is. 2013-ban egy szülinapra vagyunk hivatalosak. Ünnepeljük méltóképpen, hisz 90 év tekintélyt parancsoló. Egy egész éves szülinap lesz, tegyük hát emlékezetessé.

Becsuknám a kaput. Jha, hogy ezt nem lehet. Tuti, hogy nem véletlen. Valaki ott fenn nem akarja, hogy zárva legyen. Nyitva van mindennap. Vár mindenkit, csak úgy, mint régen Józsi bácsiék idején, itt mindenkit szívesen látunk, aki focizni szeretne. A tökéletes hely, hogy otthonról bármikor hazajöjjünk kicsit.

A.G.

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.