Ezúttal is arra kértem edzőinket, foglalják össze a mögöttünk hagyott naptári évet. Scherer Gábor a nyáron vette át az U17-es csapat irányítását mely valójában a tavaly még egy fiatal U15-s gárda volt. A 2000/01-esek kényszerből indultak az U17-es bajnokságban, hiszen a felnőtt csapat BLSZ II-be való feljutásával közelezővé vált egy U19-es vagy U17-es csapat indítása. Az ősszel két 1999-es születésű sráccal kiegészültek bár, de ennek ellenére egy igen nehéz, küzdős ősz van a srácok mögött. Minden tiszteletet megérdemel ez a csapat – főképp a felnőtt gárda tagjai kéne hálásak legyenek a srácoknak – hiszen hétről hétre esélytelenként futnak ki a pályára, ám egy két alkalommal már így is szoros, jó kis meccset is játszottak. Kitartást kívánok nekik a tavaszhoz, ahol biztos vagyok benne, ha így folytatják sikerül majd meglepetés pontot szerezzenek. – Apjok Gergely

Scherer Gábor vezetőedző évértékelője:

2015. augusztus végén kaptam azt a megtisztelő felkérést, hogy edzőként vezessem a Hidegkúti SC 2000/2001-es korosztályát. Természetesen egyből igent mondtam erre a nagyszerű lehetőségre, mert már régóta foglalkoztat az edzői pálya, illetve munkámból adódóan is testhezálló a feladat, mivel testnevelő tanárként tevékenykedek. A társaság előéletéről, összetételéről nem tudtam semmit, így az első napok-hetek a csapat megismerésével, és a képzettségük felmérésével telt el. Már az első foglalkozások alkalmával lehetett látni, hogy alapvetően jó képességű fiúk alkotják a csapatot, – a második héten volt szerencsénk játszani egy edzőmeccset is a Nagykovácsi korosztályos csapatával – ugyanakkor az is látható volt, hogy rengeteg munka áll előttünk…

A két legfőbb probléma, hogy adminisztratív okok miatt a csapatot az U17-es korosztályban volt kénytelen elindítani, versenyeztetni az egyesület, illetve már az elején látható volt, hogy igen kevés játékos áll rendelkezésre. Könnyen belátható, a 14-15 éves játékosok életkori sajátosságai egészen mások, mint a két évvel idősebbeké, így biztos volt, hogy nem lesz könnyű dolgunk a bajnokság során. Sajnos ez a későbbiekben beigazolódott, talán egy picit túlságosan is…

Szerencsére a bajnokság számunkra egy kicsit később kezdődött a szokásosnál, az első 3 meccsünket halasztottuk, mert játékosaink jóformán nyaralásból, strandról estek be a focipályára, ezen kívül adminisztratív jellegű gondjaink is voltak: gyakorlatilag a teljes keret augusztus legvégén kapott észbe, hogy nincs érvényes sportorvosi igazolása. Köztudott, hogy ennek beszerzése nem egyik napról a másikra történik… Sajnos eközben azzal is szembesülnöm kellett, hogy az előző évi keretből többen is lemorzsolódtak, így az amúgy sem túl bő keret még tovább szűkült.

Ezekkel a nem túl pozitív előjelekkel vágtunk neki a szezonnak, heti három edzéssel. Sajnos az edzéslátogatottság sem volt a legmegfelelőbb, a legtöbbször egy adott edzésen 8-10 fő vett részt, ennél többen talán csak egy-egy alkalommal voltunk. Szeptember közepén végre elérkezett az idő, hogy megvívjuk első bajnoki mérkőzésünket, ami finoman szólva nem sült el jól. A találkozóra „vakon készültünk”, hiszen senki sem lehetett tisztában az erőviszonyokkal. Természetesen a legfőbb cél a tisztes helytállás volt a mérkőzés előtt, de ami történt, arra talán senki sem számított. A Grund csapatánál vendégeskedtünk, ahová a már említett problémák miatt kénytelenek voltunk két 2002-es születésű játékost kölcsönkérni az eggyel kisebb korosztályból, hogy legalább cserejátékosunk is legyen. Az első félidő eleje nem is alakult rosszul, mert bár egyértelmű volt az ellenfél fölénye, hősies küzdelmünknek köszönhetően nem tudták feltörni a védelmünket. A 27. percben vezetést szerzett az ellenfél, és ezután teljesen érthetetlen módon összeomlott az egész csapatunk, kis túlzással percenként kaptuk a gólokat, olyan végeredmény született, ami focimeccsen ritkán esik meg.

Az első meccsen tehát kaptunk egy kis ízelítőt, mire számíthatunk a későbbiekben, de erre a produktumra az sem lehet mentség, hogy a fiúk két hete még strandoltak, és fiatalabbak az ellenfélnél. Sohasem tagadtam, én sem voltam/vagyok az a típusú játékos, aki fülén táncoltatja a labdát, de aki ismer, az tudja, hogy sohasem adnám fel, és ugyanezt várom el a játékosaimtól is. Ha valaki megkérdezné, hogy mi a mottóm a focit illetően, akkor csakis Simon Tibortól tudnék idézni: „Lehet rosszul játszani, de lélektelenül sohasem!” Ez a meccs óriási bajokra világított rá, így a tervezett edzésprogramot felül kellett írnom. A prioritás tehát így alakult: megszervezni a védekezésünket, védekező pontrúgások levédekezése, megfelelő helyezkedés, ütközések, labdavesztés utáni visszazárás, küzdőszellem kialakítása. A következő hetek tehát ennek jegyében teltek, ami már a meccseken is észrevehető volt. Nyilvánvaló volt, hogy a korosztályos különbségeket nem fogjuk tudni ilyen rövid idő alatt ledolgozni, de az semmilyen téren nem tesz jót, ha hétről hétről megalázó vereséget szenved egy csapat. Ki lehet kapni emelt fővel is, nem hagyhatjuk, hogy emiatt morálisan széthulljon a társaság. A következő meccseket 3-4 kapott góllal hoztuk le, ami már az elfogadható kategóriát jelenti. Megfigyelhető volt, hogy a meccseink első félidejében gyakran egyenrangú partnerei voltunk az ellenfeleknek, azonban a második félidőben, különösen a 60. percben kezdtünk el szétesni. Bosszantó, hogy a legtöbbször úgy szerzett vezetést az ellenfél, ami egyértelműen egyéni hiba, tehát nem kidolgozott helyzetekről beszélünk. Az ilyen jellegű hibák egyértelműen a fáradtságból adódnak. Amikor elfáradunk testileg, a fej kezd rossz döntéseket hozni.

A szezon közepére tehát kezdett fazonja lenni a csapatnak, de az edzéslátogatottság nem javult, sőt néhol rosszabbodott is. Természetes, hogy betegség, vagy egy-egy kisebb sérülés miatt kénytelenek vagyunk játékost nélkülözni, de az kevésbé érthető, hogy néhányan az egész heti edzést kihagyják iskolai/tanulási elfoglaltság miatt. Természetesen fontos a tanulás, sőt, a legfontosabb, de úgy gondolom, hogy heti egy-két alkalommal mindenki tud edzésre időt szánni, idejét úgy beosztani, ha akarja. Ugyanitt megjegyezném, hogy az edzéseken résztvevők edzésmunkája sem mindig a legmegfelelőbb, tehát ezen a téren is kell javulnunk. Gondoljunk csak bele: ha az edzéseken nem mindent beleadva, alázattal végezzük a gyakorlatokat, akkor miért várjuk, hogy meccsen fejlődést fogunk mutatni? Sokkal nagyobb alázat kellene a foci iránt mindenkitől! Sajnos sokszor megesett a szezon során, hogy cserejátékos nélkül kellett kiállnunk a bajnoki meccseken. Ez így nem mehet, ez így nem működik!

Október végére végre eljutottunk arra szintre, amikor már edzéseken kissé háttérbe szoríthattuk a védekező, küzdő jellegű gyakorlásokat, és előtérbe kerülhettek azok a dolgok amiről igazán a focinak kellene szólnia. A tréningeken a labdatartásos gyakorlatoké lett a főszerep, amit a fiúk is szívesen végeznek. A játékok igen hasznosak, élvezetesek. A gyakorlatokat több kisebb csoportra bontva is, és frontálisan is végezzük. Örömteli, hogy az ott tanultakat egyre többet alkalmazzuk a meccseken, így egyre kevésbé húzzuk magunkra az ellenfelet, hatékonyabbak a labdakihozatalok, és a középpálya már a támadások kialakításában is látványosan fejlődik. Célom, hogy az átadásaink pontossága javuljon, mert ezen a téren rengeteget hibázunk, még edzéskörülmények között is. Az edzéseken különböző labdás koordinációs gyakorlatokat végzünk, ahol gyakran bántó pontatlanságok figyelhetőek meg. Természetesen ezek a hibák a meccseken is visszaköszönnek. A továbbiakban még jobb edzésmunkára kell sarkallni a fiúkat, és az sem ártana, ha néhányan még csatlakoznának a keretünkhöz. Remélhetőleg a már említett morál, fegyelem, és alázat terén is javulni fogunk, igyekszem a késéseket, felszereléshiányokat, és társait a nullára redukálni, mert bár sokan nem érzik át ezeknek a jelentőségét, sajnos ezek is befolyásolják a meccsek alakulását. Valószínűleg így, hogy ezúttal lesz lehetőségünk alapozásra, tudunk valamelyest faragni a kondicionális hátrányunkból is, illetve szeretnék a felkészülés során edzőmeccseket játszani, kupákon, tornákon részt venni, hogy a játékunk is tovább fejlődjön.

Biztos vagyok benne, hogy tavasszal egy sokkal jobb csapatot fognak látni a kilátogató szülők, szurkolók, és végre megszerezzük első pontunkat, pontjainkat. Mindentől függetlenül hatalmas tisztelet a fiúknak, hogy kitartanak, mert tudom, hogy nem könnyű nekik az U17-es korosztályban helytállni!

Kellemes ünnepeket, és boldog új évet kívánok!

Hajrá Hidegkút!

Scherer Gábor

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.