Október 23-án került sor az egyesület 90 éves fennállásának alkalmából egy jó kis teremtornára a Klébi csarnokban. Reggel 9-től este 9-ig folyt a versengés, melyen 16 csapat vett részt 4 csoportban. A csoportok kialakításánál megpróbáltunk azonos erősségű négyeseket létrehozni, hogy izgalmas küzdelmek legyenek egész nap, ez többé-kevésbé sikerült is.

A csoport:

Az A csoport volt a legfiatalabb csoport. A hazai U16-os csapat mellett, egy városmajori gimisekből álló gárda, egy 21-22 évesekből álló baráti társaság és a HSC szurkolói csoportja (akik szintén többségben fiatalabbak voltak) küzdöttek a továbbjutásért. A HSC U16 volt a legfiatalabb csapat az egész tornán és ahhoz képest, hogy csak idősebbekkel mérkőztek meg, ezúttal is nagyon szépen helytálltak, sőt a nap legnagyobb arányú győzelmét is ők aratták. A csoportból a HULK szurkolók lógtak ki kicsit, akiken látszott, hogy a foci szeretete miatt neveztek a tornára. A csoportban izgalmas, lendületes meccsek folytak és végül a városmajori gimiseket felsorakoztató Apácza FC jutott a 4-es döntőbe.

Eredmények:

HSC U16 – Apácza FC 0-3
Real Margit – HULK 6-0
Real Margit – HSC U16 3-1
HULK – Apácza FC 1-7
HSC U16 – HULK 10-0
Apácza FC – Real Margit 2-0
1. Apácza FC 9p
2. Real Margit 6p
3. HSC U16 3p
4. HULK 0p

B csoport:

A B csoport volt a torna legidősebb csoportja. Itt 3 öregfiúk gárda és szponzorunk a Hard Pop Cafe gárdája versengett. Változatos meccsek végén a csoportból kissé kiemelkedő Kelen SC öregfiúk csapata jutott a fináléba. A Hidegkúti öregfiúk 4 ponttal a csoport 2. helyén végeztek.

Eredmények:

Kelen SC ÖF – Siketek SC ÖF 6-1
HSC ÖF – HPC 2-1
HSC ÖF – Kelen SC ÖF 1-5
Siketek SC ÖF – HPC 0-3
HSC ÖF – Siketek SC ÖF 5-5
HPC – Kelen SC ÖF 1-4
1. Kelen SC ÖF 9p
2. HSC ÖF 4p
3. HPC 3p
4. Siketek SC ÖF 1p

C csoport:

Ez volt a legkeményebb csoport, hiszen itt BLSZ III, IV-ed és Pest megyei III. osztályban szereplő csapatok versengtek. Sok gól, izgalmas mérkőzések, melyek végén a 7 pontot gyűjtő Nagykovácsi SE örülhetett. A 3-as versenyfutásból az Istenhegy II maradt ki ők 3 vereséggel zártak, de jól küzdött fiatal csapatuk. A HSC-nek ebben a csoportban is meg kellett elégednie a 2. hellyel. Ők voltak még így is a legeredményesebb hidegkúti gárda a megszerzett 6 pontjukkal.

Eredmények:

HSC A – Nagykovácsi SE 0-1
Bp. Erdért SE – Istenhegy II 6-2
HSC A – Istenhegy II 5-1
Bp. Erdért SE – Nagykovácsi SE 1-1
Nagykovácsi SE – Istenhegy II 5-0
Bp Erdért SE – HSC A 1-5
1. Nagykovácsi SE 7p
2. HSC A 6p
3. Bp. Erdért SE 4p
4. Istenhegy II 0p

D csoport:

A D csoportban kispályás baráti társaságok és a HSC B csapata kapott besorolást. Csapatunk a csoport 3. helyén végzett.

Eredmények:

HSC B – AS Roma 2-1
Zsuga FE – Fenyő FC 3-3
HSC B – Zsuga FE 0-2
Fenyő FC – AS Roma 8-0
HSC B – Fenyő FC 0-3
AS Roma – Zsuga FE 1-6
1. Fenyő FC 7p
2. Zsuga FE 7p
3. HSC B 3p
4. AS Roma 0p

A 4-es döntő:

A Fnal Fourba tehát a 4 csoportgyőztes került be, a D csoport győztese a Fenyő FC jóval fáradtabb volt társainál, hisz pihenni se volt idejük, sőt csere nélkül nyomták végig a tornát. Az Apácza fiataljai lelkesek és lendületesek voltak, 2. helyük nagy meglepetés, de fiatal koruknak tudható be, hogy játékukba ugyanúgy benne volt a 4., mint az első hely megszerzése. 2. helyükre nagyon büszkék lehetnek. Az utolsó meccsen a Kelen öregfiúk Nagykovácsi elleni összecsapásán múlott a bajnoki cím sorsa. Rendkívül férfias, sőt sokszor már túlzottan durva meccset hozott az összecsapás, melyet többször is félbe kellett szakítani és kiállítás is borzolta a kedélyeket. A Kelen öregfiúk szerény véleményem szerint nincsenek tisztában azzal, hogy barátságos tornára érkeztek. Mindenki győzni akar, de egy ilyen kupán az ésszerűség határain belül kéne maradni. Egy Nagykovácsi – Kelen SC meccsen pedig azt hajtogatni, hogy a bíró elcsalja a meccset pedig egyenesen gyerekes, hiszen két vendég csapat játszotta a finálét. Ahogy tavaly a Káp City-nek, idén a Kelen SC Öregfiúknak köszönjük meg a részvételt, ám a továbbiakban eltekintenénk ettől. A Nagykovácsi SE 1-0-ra hozta a végén a döntőt, amiben hatalmas szerepe volt kapusuknak aki a meccs végén büntetőt hárított. Ahogy már megszokhattuk itt a Klébi teremből, ismét a Nagykovácsi távozott a serleggel, reméljük legközelebb már hazai csapataink is érdekeltek lesznek a végső csatákban.

Eredmények:

Apácza FC – Kelen SC ÖF 2-1
Nagykovácsi SE – Fenyő FC 5-2
Apácza FC – Nagykovácsi SE 1-1
Kelen SC ÖF – Fenyő FC 8-5
Apácza FC – Fenyő FC 2-3
Kelen SC ÖF – Nagykovácsi SE 0-1

Végeredmény:
1. Nagykovácsi SE 7p
2. Apácza FC 4p
3. Kelen SC ÖF 3p
4. Fenyő FC 3p

Különdíjasok:

Legjobb játékos: Bereczky Máté (Nagykovácsi SE)
Legjobb kapus: Papp Levente (Apácza FC)
Gólkirály: Bartha Bálint (Fenyő FC) 12 gól
A nap legjobb HSC játékosa: Soós András (Apácza FC)
A nap legeredményesebb HSC csapata: HSC “A” (csoport 2., 6p)

Köszönjük a részvételt és gratulálunk mindenkinek!

Legközelebbi tervezett tornánk a Pokorny József emléktorna tervezett időpontja december első hétvégéje.

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.