Csapatunk a TNT kupa 4. fordulójában az egy osztállyal feljebb szereplő 43.sz. Építők gárdájával csapott össze. A mérkőzésre, ahogy a tornán már megszokhattuk egy igen vegyes kerettel érkeztünk, összesen 14 fővel. Az ellenfél egy fiatal és igen jó erőben lévő gárda volt, akik komoly iramot diktáltak ám mégis mi szereztünk vezetést. Pál Tibi lőtt egy nagyon szép gólt kb. 20-25 méterről. A kapus tehetetlen volt. Ezután sikerült 2 gólosra növelni az előnyünket, hiszen Levi beívelését egy felmenteni igyekvő védő mellel a saját kapujába sodorta. Ennél a pontnál bár tudtuk nehéz lesz, hisz sok idő van hátra, mégis sokan azt gondoltuk meg lehet a tornán az első győzelmünk. Ezután viszont jött a fekete leves. Előbb az Építők betaláltak, ám a labda a lyukas kapuhálón a játéktéren kívülre került és a bíró először kirúgást ítélt, majd az ellenfél heves reagálása után mégis befújta a gólt. Gól volt ezt nem vitatjuk, azzal viszont van gond, hogy a játékvezetők nem ellenőrizték a hálókat meccs előtt, ami talán a munkájuk része kéne, hogy legyen és talán még furább, hogy a játékvezető bár tévedett, amikor kirúgást ítélt mégis érthetetlen miért bírálta felül saját ítéletét….furcsa volt, de lépjünk túl ezen. Hamarosan pedig az egyenlítés is összejött az Építőknek, persze hathatós bírói közreműködéssel. A partjelzők egy hatalmas lest engedtek el, majd Molnár Csabi a 16-oson belül felrúgta ellenfelét, ami után büntető következett. A lest benézték a bírók, de egy védő nem lehet ennyire felelőtlen. Az eset után le is cserélte edzőnk egyből Csabát teljesen érthető módon. A büntetőt értékesítették így 2-2-es állással vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második játékrészben több lehetőségünk is akadt, de ez igaz volt az ellenfélre is. Borzás István azonban minket juttatott ismét előnyhöz. Az első félidőben 1-et a második félidő elején pedig maradék 2 cserénket is felhasználtuk így sajnos már nem tudtunk új játékost becserélni, amikor 5 perccel a vége előtt Horváth Barna megkapta a második sárgalapját is és a kiállítás sorsára jutott. Elég parázs hangulat jellemezte az utolsó perceket, melyek alatt emberhátrányban sikerült 2 gólt bekapjunk és vereséget szenvedtünk ismét. A tornán ez volt az FFC elleni meccs után a második értékelhető meccsünk. A küzdésért mindenképp dicséret illeti a csapatot. Ez alkalommal nem látszott az osztálykülönbség.

A meccs utáni nyilatkozatok:

Apjok Gergely, a Hidegkúti SC játékosa: “Úgy gondolom, hogy mindkét csapat szerzett szerencsés találatot a mérkőzésen. Döntetlenszagú volt a találkozó, ám a kiállítás igencsak megnehezítette a dolgunkat. Izgalmas mérkőzés volt, melyen a játékvezető nem nőtt fel a feladathoz.”

Dr. Hevesi Tamás, a 43.számú Építők SK edzője: “A mai mérkőzés volt az első a tornán, ahol javarészt biztató jeleket láttam a csapat játékában. A váratlan kapott gólok feltüzelték a csapatot. Örülök, hogy a végén sikerült megfordítani az állást, de úgy gondolom, hogy a győzelmet sosem kell megmagyarázni.”

Összeállítás: Köblös – Molnár (Soós), Remetei, Gál, Csercsa – Lakatos (Besnyői), Kovács D., Horváth, Pál – Apjok (Bognár), Borzás G.sz.: Pál, öngól, Borzás.

A következő fordulóban, szombaton 11:00-tól a Pest megye I-es Budakalász gárdájával csapunk össze.

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.