A felkészülési időszak óta nem jelentkeztünk meccsbeszámolókkal. Most ömlesztve pótoljuk ezt. Az alábbiakban eredményeinket, összeállításokat, gólszerzőket és vezetőedzőnk értékelését olvashatjátok!

Edzőmérkőzés: Amatőr SE (BLSZ IV.) – HSC 2-4

Összeállítás: Gál – Cseh L., Remetei, Fehér, Badon – Fenyvesi, Kovács, Pál, Besnyői – Scherer, Mikus

Pályára lépett még: Hellis, Leo, Rusznák, Ali

Gólszerzőink: Mikus, Besnyői, Leo, Scherer

Martin Béla (vezetőedző):

“A mai meccsen igyekeztem mindenkinek sok lehetőséget adni és ezért sokat cseréltünk. Voltak akik több poszton játszottak, illetve olyanok is akiket le, majd később vissza cseréltem. Most nem értékelnék egyénileg, mert a sok csere miatt sokan több poszton is játszottak és volt ahol jól és volt ahol kevésbé jól játszottak. A csapat ma jól játszott és – remélem nem sértődnek meg az egykori játékosom Oltvölgyi Soma által írányított, nagyon szimpatikus és rendkívül sportszerű “amatőrök” – több góllal is nyerhettünk volna. Az viszont örvendetes, hogy a Doma nélkül is tudtunk 4 gólt rúgni.”

Edzőmérkőzés: Erzsébet SK (BLSZ IV.) – HSC 3-6

Összeállítás: Ali – Cseh L., Cseh I., Fehér, Molnár – Badon, Kovács, Bücs, Besnyői – Mikus, Fenyvesi

Csereként pályára lépett: Hellis, Kása, Rusznák

Martin Béla (vezetőedző):

“Egész jól játszottunk. A Fenyő két olyan gólt rúgott, hogy mindenkit kicselezett a kapu előtt. Az Ádám és a Fehér Gyuri is nagyon jó volt. Mindenkivel meg vagyok elégedve.”

BLSZ IV.: HSC II – Royal ASE 1-7 (1-2)

Összeállítás: Gál – Cseh L., Remetei, Fenyvesi, Molnár – Besnyői, Kovács, Szilágyi II, Mikus – Szilágyi, Scherer

Csereként pályára lépett: Kása

Gólszerzőnk: Scherer

Martin Béla (vezetőedző):

Sajnos sok mindent nem tudok mondani. Nem tudom mi történt. A 3. percben már kétgólos hátrányban voltunk. Ezután sikerült szépítenünk és egy óriási helyzetet kihagynunk (ha az bemegy talán másképp alakul ). A második félidő elején 10 perc alatt ismét kaptunk két potyagólt, és onnan kezdve már mindenki feladta. Az eredmény önmagáért beszél, ezen nincs mit magyarázni.”

BLSZ III.: HSC – Duna SK 1-2 (1-1)

Összeállítás: Gál – Hegyi, Fehér, Cseh I., Remetei (Cseh L. 45′) – Stoll, Kovács, Horváth, Pál (Fenyvesi 68′) – Mikus (Apjok 76′), Scherer (Kövesi 45′)

Gólszerzőnk: Pál

Martin Béla (vezetőedző):

Ha majd egyszer igazi csapat leszünk az ilyen mérkőzéseket meg fogjuk nyerni ! Azt hiszem, hogy a vereség ellenére is léptünk egyet előre!”

BLSZ IV.: Hunreál FC – HSC 1-7 (1-2)

Összeállítás: Gál – Cseh L., Stadtmüller, Esterházy, Molnár (Rusznák 59′) – Besnyői, Fenyvesi, Pál, Hegyi – Apjok, Bedő

Gólszerzőink: Apjok, Bedő 2, Fenyvesi 3, Pál

Martin Béla (vezetőedző):

“A múlt héten azt gondoltam, hogy soha többet ne halljak 7: 1-ről, de be kell látnom, hogy nem is hangzik olyan rosszul!”

BLSZ III.: HSC – II.ker. UFC 0-5 (0-0)

Összeállítás: Gál – Cseh L., Fehér, Cseh I. (Molnár 65′), Besnyői – Stoll, Fenyvesi, Mikus, Pál – Bedő, Scherer (Apjok 59′)

Martin Béla (vezetőedző):

“Sajnos ez a realitás ! Ők hetente háromszor edzenek, mi közel 10 hónapja nem edzettünk nagy pályán! Ők csapatot alkotnak, nálunk éppen ez a 13 játékos ért rá.”

Edzőmeccs: HSC II – HSC Öregfiúk 1-9

Gólszerzőnk: Besnyői

Martin Béla (vezetőedző):

“Én azt hittem, hogy ennél már nincs lejjebb, de tévedtem. A Tomi apukája és már az öregfiúktól is visszavonult Olivér kellett ahhoz, hogy játszani tudjunk. Az öregfiúk nagyon jól játszott, lenne mit tanulni, ha ez egyáltalán érdekel valakit!”

Edzőmeccs: Zuglói Kinizsi SE II – HSC II 4-2

Gólszerzőink: Apjok, Besnyői

Martin Béla (vezetőedző):

“Számomra teljesen érthetetlen, hogy egy csapat, hogy tud ennyire szétesni pillanatok alatt ! Többgólos győzelem helyett, egy nagy vereség!”

BLSZ III.: HSC – CSHC 94 FC 3-2 (3-0)

Összeállítás: Gál – Remetei (Badon 46′), Fehér, Cseh I., Rétfalvi – Stoll, Kovács (Apjok 89′), Horváth, Kövesi (Szilágyi II 64′) – Mikus (Scherer 73′), Pál (Stadtmüller 78′)

Gólszerzőink: Pál, Mikus 2

Martin Béla (vezetőedző):

“Egy félidőnyi nagy játék, és egy félidőnyi nagy küzdelem ! Ismét jó volt a kispadon ülni az izgalmas végjáték ellenére is!”

BLSZ III.: HSC – “33” FC 0-4 (0-0)

Összeállítás: Gál – Hegyi, Fehér, Cseh L., Molnár – Besnyői, Horváth, Kovács (Gazdig ’52), Pál – Mikus, Fenyvesi (Apjok 46′)

A mérkőzés góljait és az értékeléseket az alábbi linken megtekinthetitek:

A.G.

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.